Hozzávalók: 250 gr vaj vagy zsíros
margarin olvasztva, 6 csésze tej, 10 leveseskanál liszt, 1 1/2 csésze cukor, 2
tojás (lehet több is),
6-7 vékony réteslap;
Elkészítés:
1. Elkészítjük a krémet. A tejből elveszünk egy csészével, ebben
feloldjuk a lisztet úgy, hogy lassan töltögetjük a liszthez a tejet, miközben
fakanállal kavarjuk, hogy ne csomósodjon meg. A tej megmaradt részét a tűzre
tesszük, és még mielőtt felforrna, hozzátesszük a feloldott lisztet. Megsózzuk
(fél kiskanál tengeri só), borsozzuk, szerecsendióval megszórjuk, és kavargatva
besűrítjük, mint a besamel krémet. Mikor besűrűsödött levesszük, beleteszünk
két kanál vajat, a cukrot és kihűtjük.
2. Miután kihűlt a krém, hozzátesszük a 2 felvert tojást,
lassacskán és állandóan kavargatva, hogy a tojások jól elkeveredjenek a krémmel.
3. Egy nagyobb tepsit kikenünk vajjal vagy olajjal és leterítjük
az első réteslapot, a kilógó részeket kihajtva a tepsi szélére, ezt megkenjük
megint olajjal-vajjal, majd erre rátesszük a második lapot, megkenjük, és így
folytatjuk, míg elfogynak a lapok.
4. A leterített lapokra ráöntjük a krémet, a lapok széleit körben
bedugdossuk, és közepes sütőben alsó rácson pirosra sütjük. Inkább hidegen
fogyasztjuk, mert akkor már könnyen lehet vágni, és a krém is megdermed,
könnyen kezelhető.