Muzsik reggeli



Hozzávalók: 15 dkg sertéshús, 15 dkg marhahús, 15 dkg parasztkolbász, 15 dkg szalonna, 2 fej hagyma, 60 dkg krumpli, tojás, 1 dl tej, só, bors, uborka
A megmosott burgonyát héjastól főzzük meg sós vízben. A felkockázott szalonnát saját zsírjában süssük meg, szedjük ki, és a zsír felét tegyük félre. Az egyik serpenyőben pirítsuk meg a felkockázott hagymát, adjuk hozzá a kis kockákra vágott húsokat, fűszerezzük sóval, borssal, és kevés vizet öntve alá, pároljuk puhára. Amikor a hús már majdnem puha, adjuk hozzá a felkarikázott kolbászt. A megfőtt burgonyát tisztítsuk meg, vágjuk karikára, és a félretett zsírban süssük át. Lábasba, vagy jénai edénybe rétegezzük a burgonyát, a kolbászos, hagymás húst és a töpörtyűt. Verjük fel a tojásokat, tegyük hozzá a tejet, kissé megsózva öntsük a rétegezett ételre, és előmelegített sütőben forrósítsuk át. Uborkaszeletekkel díszítve tálaljuk.
Elkészítési idő: kb. 1 óra
Jó tanács: Az orosz parasztok reggeli előtt már túl vannak a napi teendőik egy részén, ezért energiadús, húsos ételt fogyasztanak, ha módjukban áll. A bőséges ebédnek is beillő fogás mellé rumos teát isznak.