Borscs


Borscs

A borscs lényegét tekintve egy céklával eltéritett scsí, amelyben kevésbé hangsúlyos a hús, elég fél kilónyi, amelyet a káposztával és krumplival, sóval, borssal, babérral együtt főzünk, majd lereszelt céklát, zöldséget, hagymát párolunk alája, és amelyet, szintén kapros tejfellel sűrítünk. A borscs a scsítől a céklán túl avval is kiválik, hogy alapozásához már legalább hat deci vodka elfogyasztása szükségeltetik.

Borscs 1.

Hozzávalók: 30 dkg marhahús, 3 közepes burgonya, 1 közepes cékla, 2 db sárgarépa, 1 db fehérrépa, 25 dkg fejes káposzta, 1 db hagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 2-3 paradicsom, 1 cs. kapor, 4 evőkanál olaj vagy vaj, só, 3-4 szem fekete bors, 1 babérlevél, 1 dl tejföl, petrezselyem
Elkészítés: A húst vékony szeletekre vágjuk, és másfél liter sós vízben feltesszük főni. A zöldségeket, a céklát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, és olajon megpároljuk, a végén hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, a darabokra vágott paradicsomot, a babérlevelet, az apróra vágott petrezselymet, a sót, a borsot, és még egy kicsit pároljuk. Amikor a hús már majdnem megpuhult belerakjuk a kis kockákra vágott burgonyát, a laskára vágott káposztát, a zúzott fokhagymát, a megpárolt zöldségeket, és fél órán át lassú tüzön forraljuk. Amikor a tűzről levesszük, megszórjuk kaporral. A tejfölt külön adjuk hozzá.

Borscs 2.

Hozzávalók: 60 dkg csontos marhahús, 2 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 fej hagyma, 15 dkg savanyú káposzta, 15 dkg édes káposzta, 15 dkg cékla, 2 dl tejföl, só, szemesbors, babérlevél, cukor, 2 evőkanál paradicsompüré, petrezselyemzöld
A megmosott húst hideg vízben feltesszük főni. Amikor felforr, lehabozzuk, sóval, egész borssal fűszerezzük, és mérsékelt tűzön félpuhára főzzük. Közben a zöldségeket megtisztítjuk, felszeleteljük. A savanyú káposzta levét kicsavarjuk. Amikor a hús már puhul, hozzáadjuk a zöldségeket, 1-2 babérlevéllel, paradicsompürével és egy csapott evőkanálnyi cukorral ízesítjük. Mérsékelt tűzön az egészet készre főzzük. Tálalás előtt a húst kivesszük, kicsontozzuk, felkockázzuk, és a levesbe visszatesszük. Tejföllel elkeverve fogyasztjuk. Külön tálkában finomra vágott petrezselyemzölddel elkevert tejfölt kínálhatunk hozzá.
Elkészítési idő: kb. 2.5 óra
Jó tanács: Nyáron paradicsompüré helyett friss paradicsommal készítik, savanyú káposzta helyett is édes káposztát használnak, és ecettel savanyítják. Bizonyos vidékeken uborkával gazdagítják, és az is előfordul, hogy hús nélkül, esetleg szalonnával készítik.

Borscs 3.

Hozzávalók: 25 dkg marhahús, 5 dkg zsír, 25 dkg burgonya, 20 dkg cékla, 20 dkg feles káposzta, 5 dkg paradicsom, 5 dkg vöröshagyma, 15 dkg fehérrépa, 5 dkg paradicsompüré, 4 dkg liszt, 1 dl ecet, 1,5 dl tejfel, 1 db babérlevél, 1  g bors, 2 dkg só.
Elkészítése: A húst 1,5 l hideg vízben feltesszük főzni. A metéltre összevágott zöldségeket kevés zsírban 20- 30 percig húslével pároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsompürét és az ecetet. Ha a zöldség puhára főtt, beletesszük a legyalult káposztát, a kockára vágott burgonyát, ráöntjük a kész megszűrt húslevest, beletesszük a borsot, a babérlevelet és 25-30 percig forraljuk. A főzés befejezése előtt 10 perccel gyengén berántjuk. A húst kockára vágva adjuk hozzá. A cikkekre vágott paradicsomot tálalás előtt 5-10 perccel tesszük a levesbe. Tálalásnál minden tányér levesbe teszünk egy evőkanál tejfelt.

Borscs 4.

Hozzávalók: 30 dkg cékla, 6 dkg vaj, 5 dkg paradicsompüré, 2 dkg cukor, 1 db citrom, 1,3 liter csontlé, 25 dkg fejes káposzta, 8 dkg sárgarépa, 5 dkg fehérrépa, 10 dkg vöröshagyma, 2 db babérlevél, 3 g törött bors, 2 dl tejföl, 3 dkg liszt, só.
A megtisztított céklát finom metéltre vágjuk. Felhevített vajba tesszük, hozzáadjuk a paradicsompürét és a margarint. Cukorral és citromlével pároljuk, csontlével felengedjük, 30 percig főzzük.
A forrásban lévő csontlébe tesszük a káposztát, néhány percig főzzük, majd hozzáöntjük a párolt céklát, a külön vajban lepirított, metéltre szelt sárgarépát, fehérrépát és a pirított hagymát. Sóval, babérlevéllel, törött borssal fűszerezzük, majd amikor a zöldségek roppanós puhára főttek, tejfeles habarással sűrítjük, és kevés citromlével enyhén savanykásra ízesítjük.
Elkészítési idő: 55 perc

Borscs 5.

Hozzávalók 4 személyre: 300 g marhalábszár (leveshús), 1 babérlevél, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, 4 ek. olaj, 400 g cékla, 1 ek. cukor, 2 ek. paradicsompüré, 1-2 ek. citromlé, 1 kis fej hagyma, 1 nagy sárgarépa, 1 nagy fehérrépa, 300 g fehérkáposzta, 1 ek. liszt, 2 dl tejföl, 1 kis csokor snidling
A húst 1.5 l vízben, a babérlevéllel, a fokhagymával, 1 kk. sóval és 10 szem borssal puhára főzzük. 2 ek. forró olajban kissé megpirítjuk az apróra felkockázott nyers céklát, a cukrot és a paradicsompürét, meghintjük I ek. citromlével és egy kevés sóval, fedő alatt puhára pároljuk. Egy nagyobb edényben, 2 ek. olajban megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát, rádobjuk a felaprított répaféléket, és a 2x2 cm-es kockákra vágott káposztát, fedő alatt, saját levében puhára pároljuk. Hozzáadjuk a párolt céklát, a felaprózott leveshúst és a leszűrt húslevest, behabarjuk a liszttel simára kevert tejföllel, ízlés szerint utánasózzuk, borsozzuk, jól összeforraljuk. Tetejét megszórjuk a finomra vágott snidlinggel, és tejföllel megpöttyözve tálaljuk.
Elkészítési idő: 1 és 1/4óra,

Borscs Ukrán módra

Hozzávalók: másfél liter húsleves kétféle húsból 300 g marhaszegyből és 150 g sertéslapockából, 300 g cékla 200 g káposzta 200 g vegyes zöldség 200 g burgonya 1 hagyma 50 g vaj 2 evőkanál sűrített paradicsom, fokhagyma, só, bors, babérlevél, ecet, cukor, tejföl
Elkészítés: Egy céklát alaposan megmosunk, és hámozatlanul tesszük a levesbe, hogy szép piros színe legyen. A többi céklát, a zöldséget és a hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, a vajban megpároljuk, hozzáadjuk a paradicsomot, a fokhagymát, felöntjük a húslevessel, és a fűszerek hozzáadásával 15-20 percig főzzük. Ezután adjuk hozzá a finomra vágott vagy gyalult káposztát, a kockára vágott burgonyát, és puhára főzzük. Közben a levesből kivesszük, meghámozzuk, és reszelve visszatesszük az egészben hagyott céklát. Tálalás előtt egy kevés cukorral, ecettel és tejföllel ízesítjük. A húst tálaláskor kockára vágva tesszük a tálba.

Hideg borscs

Hozzávalók: 50 dkg cékla, 10 dkg burgonya, 20 dkg friss uborka, 5 dkg hagyma, 2 dkg cukor, 1.5 dkg só, 1/4 dl ecet, 1.5 dl tejfel, 1.1/5 db kemény tojás 2 dkg mustár.
A megtisztított céklát apró kockákra vágjuk, majd 1.5 l ecetes vízben megfőzzük, a levét leszűrjük és kihűtjük. Hozzátesszük az apróra vágott főtt burgonyát, uborkát, hagymát és a felvágott tojást, megsózzuk és mustárt adunk hozzá. Mindezt leöntjük a cékla levével, tejfellel és összekeverjük. Tálaláskor finomra vágott petrezselyemmel vagy kaporral hintjük meg.